Látogatás a parókás bácsinál

Egy nap azzal kezdte az órát a tanár úr, hogy ma órák után elmegyünk parókia-látogatni és a részvétel az javallott mindenki részéről, sőt kötelező. Vigyünk magunkkal kis jegyzetfüzetet ceruzát vagy golyóstollat, és akinek van vigyen magával fényképező-gépet is. Akkor nem volt még olyan telefon, amivel videókat, hanganyagot és képeket lehetett rögzíteni, vagy szöveget is akár rögzíteni a memóriájába. Ez volt maga a memoár. A memória memoárja.  Szóval nekem volt egy ceruzám és egy zsilettpengém, amivel lehetett hegyezni a ceruzát, ha elkopott a hegye.

 Órák után, akinek jutott négy kerekű motorkerékpár, akinek nem az villamos hajtánnyal, libasorba száguldtunk az autópályán, majd letértünk a látogatásunk célpontja felé, a parókás bácsi meglátogatására. Az autópálya után mentünk egy keveset még az aszfaltos úton, majd, ha az is elfogyott a kerekeink alól egy köves gödrös útra tértünk, ami a völgyek közt kanyargott Ebhifalva irányába. Ebhifalván a faluban közből egy domb volt, már messzire látszott a torony, ezzel szemben a parókia és ott lakott a parókás bácsi, akit mentünk meglátogatni az egész évfolyammal.

-        Adjon Isten – köszöntöttük.

-        Fogadj Isten – válaszolt a parókás bácsi a parókiából - Gyertek be a gabonásba. Fogaljatok helyet.

A gabonás egy viszonylag tágas szoba volt, ahol különböző zsákok voltak egymás mellett a fal mellett, vagy a könyvespolcnak nekiállítva amikor már nem volt több hely. A szobában volt egy nagy íróasztal mellette egy nagy karosszék, rajta nagy kemény kötésű füzetekkel és az íróasztal köré fapadok. Ezekre a fapadokra mondta, hogy foglaljunk helyet a parókás bácsi.   Az egész gabonás egy különálló épület volt a parókia tágas udvarának a végén a kijárati kapu előtt, ahonnan aztán a temetőre lehetett eljutni. Így, ha valaki a gabonásba ül és kinéz az ablakon láthatja a temetőt és azt is, ha valaki épp a temető fele megy, vagy onnan elfele. Miután hellyel kínált minket a kedves parókás bácsi kinyitott egy szekrényajtót, ahonnan bodzaszörpöt vett elő és azzal kínált meg mindannyiunkat. A tanár úr, aki az egész látogatást szervezte szintén bodzalevelet kapott egy pohárban és mellette tálcán száraz keksz. Ezután leült a nagy karosszékbe és a tanár úr kérésére mesélni kezdett.

-        Szóval hallottatok rólam, a parókás bácsiról és eljöttetek, hogy keressetek fel. Miről szeretnétek hallani? Miről beszéljek?

-        Beszéljen arról milyen volt amikor a Teológia elvégzése után megkezdte a papi szolgálatát! – szólaltam meg elsőként.

-        Rendben van. Akkor kezdtem. Azzal kezdem, hogy ötön voltunk testvérek. Ezek közül én voltam a családban a legkisebb. Volt két bátyám és két nővérem. Apánk mind a két világháborúban részt vett. Mind a kettőben fogságba került és mikor hazajött akkor mindenét elvette az állam. Akkor a kollektív mindent elvett mindenkitől, akinek volt, erdeje vagy földje. Akinek nem volt semmije, azok bekerültek a kollektívbe az irodákba. Szóval ezeket a földeket, erdőket később visszaadták és ezeket apánk amikor még élt elosztotta a gyermekei között. Minden nővérem és bátyám kapott föld és erdő örökséget, nekem nem jutott semmi, engem azt mondta apám kitaníttat papnak. Így kerültem a Teológiára, anélkül, hogy akartam volna.  Ezt már megmondták nekem, amikor elvégeztem a nyolcadikat mi vár rám és fogjak neki tanulni mert különben se pénz se posztó, se örökség se diploma nem lesz. Tizedikes koromban tehát komolyan nekikezdtem tanulni a Teológiára. Ekkor az iskolába teljesen mást tanultunk és teljesen mást kellett tanulnom a Teológiai felvételire. Mivel tudtam, hogy nem vár rám se föld se erdő és otthonról semmi örökség sem, ezért kénytelen voltam tanulni, hogy valamiből én is tudjak megélni.  Aztán később e kényszerűségből lett valami más is, mert megszeretettem a tanulást. Elég nehezen jutottam be a felvételin, merthogy háromszor is kellett felvételizzek, közben dolgoztam az építő telepen és katona is voltam. Az építőtelepen és a katonaságba is kérdezte egy katonatiszt, hogy miért akarok pap lenni, de én nem mondhattam meg neki, hogy azért, mert teljesen kitagadott a családom az örökségből. Így tehát ebből lett elég nagy bajom később, de az örökségből való kifordításom után is meg kellett valahogy élnem, igaz? Szóval így kerültem a papképzőbe, miközben már, mint mondtam megjártam a munkások életét, a katonaságot és még a pszichiátrián is voltam. Az lehet igazán jó pap, aki nagyon mélyről érkezik és az tud gyógyítani, aki maga is meggyógyult a betegségéből. Én tehát harmadszori felvételizés alkalmával megfeleltem minden feltételnek és még tudtam is az anyagot, amiből vizsgázni kellett.  Elvégeztem a teológiát és kiküldtek Párizsba tovább tanulnom, ahol két hónap után világkörüli útra vittek megmutogattak minden féle vallást és papi kasztot, sok emberrel és sok pappal találkoztam. Még Amerikába is elvittek tanulmányútam során.  Utána hazajöttem, megnősültem. A feleségem is egyetemet végzett, de amint hozzám jött feleségül máris munkanélküli lett. Mert nem volt számára munkalehetőség ebben a kis faluban, ahova kihelyeztek papi munka végzésére.  A parókia egy szoba konyha és egy nagy kamrából állt. A konyhába volt egy csikókályha a szobában nem volt kályha. A szobában aludtunk, a kályha helyén az esküvői menyasszonyi csokrot tettük, de az nem is adott meleget és füst sem ment ki a kéményből. Aztán jött Tancsi bácsi szomszédja és vásárolt nekünk egy melegítő kályhát abból a pénzből, amit a Párizsiak küldtek.  Így kezdtük az életet, mire vagytok még kíváncsiak?

-        Meséljen a tanácstermek építéséről, majd utána a templom építéséről.

-        Rendben. Jól mondod. Két tanácstermet is építettünk. Mind a kettőt a volt omladozó felekezeti iskola épületének az anyagából. Ezek az épületek omladozóak voltak és annyira megvoltak hasadva a falai, hogy közveszélyesek lettek már.  Az emberek jöttek és az egyháznak, közmunkában elbontották az épületeket. Sajnos már nem volt felekezeti iskola , mert nem volt annyi egyházközséghez tartozó kisgyerek, akikkel fel lehetett volna tartaniaz egyházi iskolát, és az épületek is már használhatatlanná lettek. Az első iskolát amikor bontottuk én az állami iskolában tanítottam és az ablakon kinézve láttam, hogy a szekerek egymás után, hogy viszik a bontott anyagot, a gerendákat, léceket, cserepeket. Ezekből építettünk a parókia udvarán egy garázst az autónak, mellette egy sütőkemencét, és egy tanácstermet, amelynek a padlásán egy vendégszobát alakítottunk ki. Az épület elé egy kis csengettyűt tettünk egy faragott oszlopra, ami valamikor az iskola csengettyűje volt. A második iskolát miután lebontottuk ebből egy nagyobb tanácstermet építettünk, ahol már mosdó is volt és ezt a nagyobb helységet télen fűtöttük és ide jöttek istentiszteletre, amikor télen a templomban hideg volt. Ilyenkor reggel korán már 6 órakor begyújtottam a kályhába és láttam az ablakból amint az egyházi tanácsosok vasárnap reggel korán már mentek a piacra árulni, és nem csodálkoztam, hogy az istentiszteletre nem értek vissza, hiszen ez természetes volt, hogy ha nincs gyűlés akkor ők nem igazán jönnek a templomba, minek is jöjjenek - kérdezték többször tőlem, én azért vagyok ott, hogy helyettük, értük is imádkozzam.  De ez a második tanácsterem felépítése – ez nem volt ilyen egyszerű amint ezt elmondtam egy pár mondatban. Én is hordtam a téglát, amikor még nem volt házam nekem sem. Gyűjtöttük az adományokat, valamint az önkéntes munkát kellett megszervezni. Amikor a legjobban haladt volna valami előre akkor veszekedtek a leginkább a hívek egymás közt és miután ők kibékültek utána közösen megtalálták, hogy rám miért is haragudjanak, nehezteljenek és keresték, az okot, hogy menjek már el a közösségtől, mert én a munkám elvégeztem, az épületek felépültek, mit várom még, nem látom, hogy már alig várják, hogy menjek tovább? – volt, aki ezekkel a szavakkal a szemembe kérdezte ezt. Olyan is történt, miután az egyik atyafi többször is megkérdezte, hogy mikor megyek már el az egyházközségtől utána a feleségének a nagymamáját kellett eltemessem és utána nemsokára az unokáját kellett megkereszteljem. Szóval érdekes, hogy mindezek után mégis kellett a temetési és keresztelési szolgálat, miután nyíltan és szembe mondta, hogy el kell mennem mert már a feladatom elvégeztem és nincs mit keressek tovább a faluban.

-        És mi lett utána? Közben a templom is épült?

-        Igen, de ez már egy hosszabb történet, egyelőre gondolkozzatok el ezen amit eddig mondtam, mert ezek megtörténtek és idő van arra, hogy megértsétek a papi munkának ezt az oldalát is. Most gyertek ki a kertbe, megmutatom a bárányokat. Szedjetek cseresznyét a fáról majd miután visszajösztök utána folyatom, ha lesz még rá idő és a tanár úr is ha jónak látja.