Szónoklattan tanárság után ismét teológiai hallgató

 Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerű és természetes is lehet az életet ott folytatni, ahol abbahagytam előtte. Végül is, ha komolyan végig gondoljuk, akkor az életet nem is mi folytatjuk, hanem az élet folytat minket. Vagyis pontosabban: az élet bennünk, velünk folytatódik. Az, hogy ez az élet nekünk, értünk, miattunk vagy több más irányból közelítve meg ezt a kérdést, az már ismét olyan dolgokat vet fel, amitől úgy felveti az embert a gondolat, mint az eke a száraz földet szántáskor. Vagyis a gondolat belénk szánt és felhasítja bennünk mindazt, ahol megcsírázik, kikel és termést hoz az élet. Nem minden gondolat ilyen, mert vannak olyan gondolatok, amelyek nem felszántják, hanem felsebzik, vagy feltörik, esetleg feldarabolják és minden ehhez hasonló feltépéseket művelnek el, és nem az élet részére készítik elő a talajt, hanem úgy összetörik ezt a talajt bennünk, hogy abból semmi jó nem származhat. A gondolat amikor gondot okoz, akkor nem szántja a talajt, hanem szánja. Ekkor és így válunk talajvesztetteké és hiába ver gyökeret a lábunk, mert ebből semmiféle termés nem származik.

 Amikor azt állítottam, hogy nem gondoltam volna, hogy milyen egyszerű és természetes az életet ott folytatni, ahol abbahagytam előtte – akkor pontosan arra az élethelyzetre utaltam, amit a teológiai hallgatóból miként lehet valaki teológiai tanár és közben megmarad diáknak, tanul és tanít is.  Ezt már nem is olyan nehéz elképzelni, mert erre volt példa az 1990-es években is, de manapság is találni hasonló példákat. Arra is volt, van, és talán lesz még példa, hogy a tanár megírja a tanári állás betöltésére azt a vizsgaanyagot, amelyből ő maga is vizsgázik más diákokkal egyszerre arra a tanári állásra, ami megszűnik, annak ellenére, hogy a tanár még ott tanít. Mindezt Csotitól hallottam, amikor lementünk a bányába beszélgetni. A beszélgetés környezete különben szép és kellemes volt. A bánya tele volt vízzel és mi oxigén-palackokkal a hátunkon és teljes búvárfelszereléssel merültünk alá az idő mélységeibe. Amikor felszínen voltunk még abbahagytunk egy életet, amikor feljöttünk ismét akkor ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Épp olyan ez, mint amikor meghal valaki és krematóriumban elégetik majd eltemetik és miután eltemetik utána kezdi azt az életet amire nekünk itt a földön maradóknak már nincs, nem lehet betekintésünk.

 Csoti arról beszélt nekem a bánya mélyén többek között, hogy milyen volt, amikor kibérelt egy kertet és mindenki arról beszélt, hogy ezt a bért nem lehet másképpen megfizetni, minthogy a kert felügyelőjévé legyen és aki oda belép azzal beszélgetnie kell annak, aki ezt a kertet kibérli. A keret csak kibérelni lehet, de nem lehet kibélelni semmivel. A kert nem arra való, hogy bárki is kibélelje, Igaz, hogy van kapuja a kertnek, mint minden bélésnek ujja vagy szára, de ez nem az az eset. Ez a kert a beszélgetések kertje. Itt lehet sírni, lehet kacagni és lehet megállás nélkül beszélni vagy hallgatni. A lényeg az, hogy az ember ne legyen egyedül, mert valaki mindig kell, ha ebbe a kertbe belépne az ember. Ezen a Teológián voltam tanuló és voltam tanár is, de az már nem a teológia kertjében, hanem egészen más kertecskékben, ahol a bárányok legelnek, elektromos lészák mögött, ezeket a lészákat pedig pásztoroknak nevezik. Elektromos pásztorok, elektromos lelkipásztorok.  Szükség van működő elektromos vezetékre és transzformátorra, huzalokra és főleg bárányokra, akik ezen huzalokon belül legelésznek. A bárány és a Teológia mindig is egy fontos kérdés volt, maradt és talán lesz ezután is.

 A teológiai tanárság idejére megszűnt a teológiai hallgató státuszom, épp úgy, mint ahogy Csotival lementünk a bánya mélyére, ahol a kibérelt kertről is beszélgettünk és így jutottunk el a bárányokig és az elektromos lelkipásztorokig. Szóval amikor elhagytuk az egyetemi várost és egy kis faluba költöztünk, ahol meghalt a feleségem és amikor elvittem a krematóriumba és urnában eltemettem saját prédikációmmal, utána visszamentem a kremtóriumban és elégettem a múltam is. Ez pedig olyan volt, mint amikor visszajöttünk a bárányokról való beszélgetésről a bánya mélyéről, ahol búvárkodtunk. Ezután pedig folytattam a teológiai éveim és készültem a véglegesítő vizsgára, amit kispapi vizsgának neveztek és talán neveznek azóta is.

 

Volt egy társam, aki miután elvégezte a tanulmányait megalakította az Antiteológiai Fakultás Szabad Egyetemi Központját, ahol ő maga rektor lett. Ezért olyan sálat adtak neki, amit a két vállára hajtva egészen a bokájáig ért le és azt kellett hordja amikor tanította az Ateizmust.

Többnyire olyan társaim voltak, akik komolyan vették a tanulást, éppen olyan komolyan, mint ahogy a tanárok is őket és még komolyabban, mint akik saját maguk elhivatottságát vették komolyan, mert a tanulásuk egy életforma és szolgálathoz szükséges létformává vált.  Így hallani, hogy már eljön az idő és már itt is van, amikor temetéskor nem akarnak papot látni a koporsó mellett, lehet bárki, csak ne legyen pap, de az sem baj, ha nincs senki, mert az urnát be lehet tenni egy szekrénybe, vagy sok más látható és láthatatlan helyre, mert az, amiről eddig azt mondták, hogy végtisztesség, az mára lassan semmit sem jelent, hiszen igazán tisztesség sem tudjuk mit is jelent. Miért is lenne szükség tisztességre és végtisztességre? Mit is jelent az, hogy tiszteletes? Milyen címkéket is aggatunk arra az emberre, aki talán sosem fogja tudni betölteni azt, hogy olyan tiszteletes legyen, amit elvárnak tőle, mert az is baj, ha igen és az is baj, ha nem érti igazán meg és nem is értetheti meg azt, amiről azt állítjuk manapság, hogy istentisztelet. Ide nem erre értelmezésre, nem okoskodásra, ide jelenlétre és a szentség levegőjének a besóhajtására és kisóhajtására lehet szükség, de egyáltalán mit is jelent az, hogy szükség van valami olyasmire, mint a tisztelet.  Szóval ezeket tanultuk, tanítottuk és ezekről vallottunk és ezeket árultuk el, mert kiárusítani a lelkünket azt sosem tették meg a társaim nagyobb része. Mikor első alkalommal felvételiztem a teológiára nem akartak leány helyet engedélyezni és csak nagy munka árán sikerült egy pár lány helyet megengedni és kérem most több a lány pap mint a fiú, jó nagyot változott a világ kérem.  De erről és  a folyatásról egy kicsit később.